5 érdekesség a paraszti életről, ami a néprajzi múzeumokban nem látható

Számos néprajzi múzeum igyekszik minél közelebbről visszaadni a paraszti élet hangulatát. De ott csak egy szebb és fertőtlenített verziót fog látni. A legtöbb esetben a hétköznapi munkások házai távolról sem néztek ki, mint amilyenek, és néha nagyon nehéz bemutatni a paraszti élet valódi oldalát.

Meghívjuk Önt, hogy ismerkedjen meg a paraszti élet olyan kevéssé ismert tényeivel, amelyeket nem fog látni a múzeumokban, és merüljön el a múlt hangulatában.

Fűtés

Abban az időben a ház fűtésének két módja volt: fekete és fehér. De a leggyakoribb az első lehetőség volt:

• „fehér” fűtésnél nagyobb a fafogyasztás;
• a fekete módszer kevesebb tűzifát igényelt, és mivel sok parasztnak nem volt fűrésze, nagyon nehéz volt a rönkök előkészítése.

Természetesen a fekete kályha meggyújtásához különleges képességekre volt szükség. Erős tüzet nem lehet rakni, hogy a kályha száján ne induljanak el a veszélyes szikrák, gyújtáshoz pedig az égés elkerülése érdekében csak alaposan kiszárított fenyő-, nyár- vagy éger tűzifát használnak.

Nem szabad azonban azt gondolni, hogy őseink annyira kapzsiak és tanulatlanok voltak, hogy hagyták, hogy füst töltse be az egész házat. Valójában a „feketére” fulladás egy igazi készség, amelyet nem mindenki tanulhat meg.Ezen túlmenően ennek a módszernek volt egy másik előnye is - a helyiségbe belépő füst fertőtlenítette a helyiségek levegőjét, és gyógyszer- és antibiotikumhiány idején ez erős érv volt a „fekete” módszer mellett.

Sokan úgy vélik, hogy az ilyen házakban az egész mennyezet, a falak és a lakók feketék voltak a koromtól, de ez messze nem igaz. Megfelelő begyújtással a tűzhely melletti falnak csak egy részét borította be a korom. Az itteni szellőző- és füstelvezető rendszer nagyon jól átgondolt volt, amit az emberek évszázados mindennapi és építési tapasztalata tesztelt. A mennyezet alatt gyülekező füst csak egy bizonyos és mindig állandó szintre esett.

Ablak

Azokon a területeken, ahol tombolt a hideg, úgynevezett füstkunyhókat építettek. Nem tégla kéményt képzeltek el, ezért „fekete” módszerrel gyújtották ki. Az ilyen házak egyik jellemzője az ablakok hiánya. Alternatív megoldás a kis lyukak a falakon, hogy a füst valahogy mégis kikerüljön a helyiségből. Mellesleg, a kemence felfűtése után az ilyen „ablakokat” még mindig bedugták valamivel, hogy hosszú ideig megtartsák a hőt.

Otthon belső

A hangulat sokkal gyérebb volt, mint amit a néprajzi múzeumok mutatnak be. A figyelem középpontjában természetesen a tűzhely állt. Volt egy piros sarok is, ahol ikonokat helyeztek el. Egyébként érdemes elmondani, hogy ez a terület mindig is ragyogott a tisztaságtól és a rendtől.

A falak mentén padokat helyeztek el, amelyeken nemcsak ültek, hanem pihentek is. De gyakorlatilag nem volt polc az edényekhez. A konyhai eszközöket a padlón tárolták, gardrób helyett ládákat használtak a parasztok.

Padlóburkolatok

A múzeumokban a paraszti szobák gyakran fapadlósak, de a valóságban ez nem így volt. Valójában a padló típusa szabta meg a ház tényleges elhelyezkedését.Például a legtöbb esetben homokos padló volt: olyan keményre volt tömörítve, hogy inkább kőre hasonlított. De néha a kunyhót a földbe is beásták.

A padló földes volt, a talaj öntözött és jól tömörített. Egy idő után nagyon nehéz lett. Az ajtók kettéhasított és kifaragott rönkökből készültek.

Szövet

A parasztok ruházata sokkal egyszerűbb volt, mint amit a filmekben mutatnak nekünk, sőt ugyanazokban a múzeumokban. Érdemes rögtön elmondani, hogy mindezek az elegáns és hófehér hímzett ingek, ingek és napruhák, színes fejkendők talán ünnepi ruházati lehetőséget jelentenek, de nem mindennapi viselet egy olyan ember számára, aki sok időt tölt a kezével.

Alapvetően a gardrób bő szabású, szürke és fekete színű ruhákból állt. A felhasznált anyag vastag házi szövet.