Miért hívják „Iljics izzójának”?

A szovjet és posztszovjet irodalomban, újságokban és folyóiratokban gyakran találkozhatunk olyan fogalommal, mint „Iljics villanykörte”. Mire utal, mit jelent, és vajon Vlagyimir Iljics Lenin feltalált valamiféle „saját” speciális izzót? Húzzuk le a fátylat a homályról erről a kérdésről.

Mi az "Iljics izzó"

Valójában Vlagyimir Iljics, bár jelentős politikai személyiség volt, és bizonyos ismeretekkel rendelkezett a tudomány különböző területein, soha nem találta fel saját izzóját. A Szovjetunió ideje óta „Iljics izzójának” nevezik azt a szabványos izzólámpát, amelyet lámpaernyő, lámpaernyő vagy más „polgári túlkapások” nélkül használnak. Az ilyen lámpát úgy tervezték, hogy teljesítse fő célját - hogy ragyogjon.

Referencia. Mint az iskolai fizikatanfolyamból emlékszünk, az izzólámpa működési elve nagyon egyszerű: speciális „szarvakra” helyezett volfrámszálon elektromos áram halad át, a wolfram nagyon felforrósodik és fényt ad. Az egész folyamat vákuumban zajlik. Ugyanakkor az izzóelemből még könnyű hősugárzás is érezhető.

Miért hívják így az izzót?

Ahhoz, hogy megértsük egy közönséges világítóberendezés ilyen rendkívüli elnevezésének történetét, utazzunk el egy kis faluba, Kashinóba 1920-ban.A szocializmus egyre nagyobb lendületet kapott, és még az olyan települések is, mint Kashino, igyekeztek lépést tartani a gazdasági fejlődés átfogó stratégiájával. A faluban nem volt áram, de a vállalkozó kedvű falusiak úgy döntöttek, hogy V. I. Lenin érkezése előtt vidéki erőművet szerveznek.

Érdekes! Úgy döntöttek, hogy kábelezésként régi távíróvezetékekből álló hálózatot használnak.

Alighogy megtörtént, és 1920. november 14-re, amikor Lenin Kashino területére tette a lábát, az állomás készen állt. Érdemes megjegyezni, hogy a falusiak maguk találták meg az alapokat az állomás felszereléséhez: a pénzt a mezőgazdasági társulástól különítették el, a helyi lakosok pedig saját szabadidejüket osztották be az építkezésre. A dinamót Moszkvából szállították a falubelieknek. A kashinói események széles nyilvánosságot kaptak a médiának köszönhetően, és hamarosan a távoli falvak villamosításáról szóló információk elterjedtek az egész Szovjetunióban.

Érdekes! Egy kis „mondás” még a szovjet polgárok szókincsében is megjelent: „Volt egy füstölő és egy gyertya - most Iljics lámpája”. Ezt a kifejezést az egyik akkori szovjet folyóiratban tették közzé.

A népvezér látogatása után valamivel még múzeumot is szerveztek Kashinóban, amelyet azonban a „vad kilencvenes évek közepén” elhagytak és kifosztottak. Sajnos a település kulturális örökségének felelevenítésére nem volt hajlandó. Az emlékezetes esemény azonban „élő” maradt a szovjet gyermekirodalom lapjain nyomtatott novella formájában.

Ha most ezt az eseményt nézzük, sokan kizárólag az akkori hatalom propagandaérzületét látják benne. Az „Iljics lámpa” fogalma még ironikus és negatív konnotációt is kapott, és elkezdte kifejezni a lakó- vagy irodahelyiségek világításának sebtében megoldott problémáját.Ebben a tekintetben azonban van némi igazságosság: még 1980-ra is rengeteg vidéki település nem volt villamosítva.

Érdekes! Nem álltak fali kapcsolók rendelkezésére azok a falubeliek, akik először szereltek áramot otthonukba. Maga a kapcsoló az aljzat felületén helyezkedett el, a huzalozás pedig egy közönséges kéterű csavart huzal volt, gumiszigeteléssel. A huzalt porcelán szigetelőkkel, más néven görgőkkel rögzítették a falhoz. A vidéki lakosok számára azonban, akik közül sokan születésük óta nem láttak elektromos fényforrást, ez több mint elég volt.

Manapság az „Iljics izzó” fogalma leggyakrabban bármely, a mennyezetről szabadon lógó izzólámpát jelent. Figyelemre méltó, hogy ezt a fogalmat főleg csak a volt Szovjetunió lakosai használják. A modern átlagember számára, aki hozzászokott a rengeteg különféle fajta és színű világítótesthez, a világítás ilyen lakonizmusa triviálisnak tűnhet. Ennek ellenére a készülék továbbra is ellátja fő funkcióját.